Unikális személyiség, különleges terápia, baptista iskola - interjú Tóth-Ilkó Zsuzsanna zeneterapeutával

Interjú Tóth-Ilkó Zsuzsannával, zeneterapeutával

(Forrás: Kartali Hírek, Dulai Zsófia)

Kérlek mutatkozz be, és mondd el mivel foglalkozol.

Tóth-Ilkó Zsuzsanna vagyok. Tősgyökeres kartali. Többféle tevékenységet folytatok párhuzamosan. Főként zeneterapeutaként és ének-zene tanárként dolgozom. Ezen kívül pályázatírással is foglalkozom. Klasszikus zenekarokban hegedülök, és van egy gyerekeknek készült CD-m, amin saját dalaimat énekelem, a Csodaliget lakói.

Az első és legfontosabb, hogy azt hallottam testvéredtől, Tóth-Ilkó Tamástól, hogy Kartalon is van zeneterápia. Hol? Mikor? Kell-e előre jelentkezni, és hol lehet jelentkezni? Van-e korhatár? Mennyibe kerül a részvétel?

Kartalon jelenleg olyan zeneterápiás foglalkozássorozat folyik, melyre alsó tagozatos, zeneileg tehetséges gyermekek járnak. Ez tulajdonképpen egy „kísérleti program”. Azért kísérleti, mert a gyerekek zenei képzése és zeneterápiás elemek keverednek benne. Így ez tulajdonképpen nem mondható a klasszikus értelemben vett terápiának. Inkább egy programnak, melyben az inkluzív (befogadó) szemlélet a meghatározó. Ennek és a terápiás játékoknak köszönhetően a gyerekek fejlődése nem egy iskolai mércéhez igazodik, hanem saját képességeikhez. Van, aki lassabban, van, aki gyorsabban fejlődik. Ez minden emberre igaz. Ha egymáshoz kell mérnünk magunkat, attól szoronghatunk, teljesítménykényszerünk lesz, ami negatívan befolyásolja személyiségünket is. A zeneterápiában alkalmazott Orff (Carl Orff 20. századi zeneszerző, zenepedagógus) hangszereket használva eltűnik a foglalkozásokról a kudarcélmény, ugyanis ezeket az ütőshangszereket MINDENKI képes megszólaltatni. Az improvizáció, mely ugyancsak a foglalkozások szerves része, játékosan és mélyrehatóan fejleszti a gyerekek kreativitását, emocionális érzékenységét, koncentrációs készségüket és még sorolhatnám. Ezt egészítettük ki 10 élő hangszer bemutatásával, melyeket profi zenészek szólaltatnak meg, és a gyerekek maguk is kipróbálhatnak. Ezek nem csak zenei-, de minden más területen is pozitívan hatnak. Arról nem beszélve, hogy a foglalkozások során felszabadultak, vidámak, boldogok. Kell ennél több?

Zeneterapeutaként dolgozol? Ez mit jelent pontosan?

A zeneterápia a zenét eszközként használja a prevencióban (megelőzés), korrekcióban (fejlesztés), rehabilitációban. Fontos kitétel, hogy képzett, okleveles zeneterapeuta vezesse a foglalkozásokat, melyeknek több fajtája van:

  1. Receptív zeneterápia, amikor zenehallgatás során érzések, érzetek, képek stb. jönnek elő a kliensben, ezzel elindítva egy terápiás folyamatot.
  2. Aktív zeneterápia, amikor a kliens is részt vesz a zene megalkotásában. Fontos, hogy nem maga a produktum a lényeg, hanem az alkotás folyamata, a közben felbukkanó érzések, gondolatok stb.
  3. Komplex zeneterápia, amikor egyéb művészetterápiás elemek együttesen segítik a terápia folyamatát. Én ezt szeretem a legjobban, mert széles perspektívát kínál módszertanilag.

Jelenleg sajátos nevelési igényű gyermekekkel (autista, hiperaktív, enyhe értelmi fogyatékos), valamint afáziás betegekkel (afázia: beszédzavar, amelyek organikus agyi sérülés következtében jönnek létre) dolgozom együtt. A geriátriában (idősek rehabilitációja) is volt lehetőségem tapasztalatokat szerezni.

Mióta dolgozol zeneterapeutaként?

201 szeptembere óta. Akkor kerültem a Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskolába ének-zene tanárkén, és zeneterapeutaként.

Ennyi év után mik a tapasztalatok? Minden ember más hangszerre reagál?

Abszolút más minden ember. Szerencsére, különben milyen unalmas lenne az élet. J Sokszor a zene megoldja helyettem ezt a kérdést, mert a zene az egy csoda. Minden ember reagál rá valahogyan. Nekem inkább az a feladatom, hogy megtaláljam a páciensekkel a közös hangot (szó szerint). Ez lehet ének-hang, egy hangszer, vagy egy zenemű. Mindenkinél más. Sokszor ezt a közös hangot nehéz megtalálni. Ehhez nagyon rugalmasnak kell lennie a zeneterapeutának, mert van, amikor egy techno zene lesz az, ahonnan el tudunk indulni. Legutóbb az István a király rockoperából Koppány dala lett a kapocs egy páciensemmel. Felemelő érzés volt, amikor ledőltek a „falak”. Ahogyan a dal refrénjében is megfogalmazódik: „Szállj fel a csillagokba…” én ott voltam…

Miért pont a zenével foglalkozol?

Érdekes, ezt eddig még soha nem kérdezte tőlem senki… Ezen el kell gondolkodnom.

Nekem a zene több, mint zene. Valami misztérium, titok, és csoda. Egyszerűen hiszek benne. Kicsi korom óta szerves része az életemnek. Először az éneklés, azután jött a hegedű. 16 éves korom körül belém hasított egy gondolat, hogy a zene nem lehet „csupán” szórakoztatás. Muszáj, hogy több legyen a rendeltetése. Két év múlva egy szakdolgozatom kapcsán találkoztam a zeneterápiával, és felismerésem igazolást nyert. Utána, rögös utat jártam be, mígnem felvételiztem a zeneterápia szakra. Soha nem volt bennem kétely, hogy a zene nem segíthet. Hittem benne, és hiszem ma is. Isten egyik legnagyobb csodája ez.

Mire jó a zeneterápia? Kiknek javasolt?

Főként olyanoknak javaslom a zeneterápiát, akiknek szükségük van nonverbális terápiás kezelésre. Vagyis a verbális kommunikációjuk problémás (autista gyermekek esetében ezért is tud olyan hatékony lenni). Szorongó gyerekeknél/felnőtteknél is alkalmazzák, épp azért, mert nincs kudarcélmény, tehát kiiktatható a teljesítménykényszer. De hatékonyságát kimutatták már Parkinson-kóros betegeken, Alzheimer-kórban szenvedő betegeken, és még sok-sok területen. Én például önismereti terápián vettem részt, mely nagyon hatékonynak bizonyult. Személy szerint mindenkinek ajánlanám.

Milyen iskolát kell elvégezni, hogy valaki zeneterapeuta lehessen?

Magyarországon két egyetem van, ahol indítanak ilyen képzést. Az egyik Budapesten, az ELTE Bárczi Gusztáv Főiskolai Karon. A másik a Pécsi Tudományegyetem művészetterapeuta szak, ahol választani lehet a zeneterapeuta szakirányt.

Leginkább gyermekek vesznek részt ilyen foglalkozáson, vagy vannak felnőttek is?

A zeneterápia – szerencsére – egyre több területen megtalálható. A sajátos nevelési igényű és magatartásproblémákkal küzdő gyerekek mellett, alkalmazzák onkológián, pszichiátriai betegeken, és a rehabilitáció számos területén. Tehát gyerek, felnőtt, idős korosztály mind megtapasztalhatja ezt a fantasztikus módszert.

Hogy zajlik egy ilyen óra?

Hú, hát erre nehéz válaszolni, mert rengeteg módszer van, és a kliens problémájától, állapotától is függ, mikor, melyiket használjuk. A gyerekeknél főként a hangszerekkel való aktív terápiát alkalmazom. Elzenéljük az időjárást, egy festményt, eljátsszuk, hogy érezzük magunkat stb. Aztán – életkortól függően – megbeszéljük, ki mit játszott el, vagy lefestjük, fonalból képet készítünk stb. Aki még nem próbált ki ilyen játékot a „saját bőrén”, annak furcsa lehet, és felmerülhet benne a kérdés, ez mit fejleszt. Rengeteg mindent. Néhány ezek közül: kreativitás, figyelem, koncentráció, asszertivitás, szociális érzékenység, szorongásoldás. Mindezt úgy, hogy közben tulajdonképpen játszik a gyerek.  

Az afáziás betegek rehabilitációjában pedig főként énekelünk (gitárkísérettel). Ugyanis a beszédközpont sérült, melyet a páciens számára ismert dalok éneklésével hatékonyan tudunk fejleszteni. Ezen túl, az ismert dalok éneklése emlékeket idéz fel, felvidítja a pácienseket, ami ugyancsak elősegíti a gyógyulást. A dalok mellett a melódia intonációs terápiás gyakorlatokat alkalmazom, mely tulajdonképpen énekbeszéd. Rövid szavak, kifejezések, melyek egyszerű dallammal vannak ellátva. Hatékonyságát minden alkalommal tapasztalhatom. Engedd meg, hogy elmeséljek egy rövid történetet! Egy hölgy jött hozzám zeneterápiára. Törékeny, kedves arcú. Elmesélte, hogy néhány hónapja sztrókot kapott. A betegségből csupán egyvalami maradt meg, az, hogy azóta csak suttogva tud beszélni. Rendben – mondtam. Akkor énekeljünk, lesz, ami lesz. Megpengettem a gitáromat, majd énekre nyitottam ajkaimat („Tavaszi szél…”). Miután az első szó elhangzott, minden átmenet nélkül ő is énekelni kezdett velem. Egészséges hangon. Hanggal. A dal végén megkérdeztem, mit gondol erről? Rám nézett nagy barna szemeivel és azt válaszolta: “Én is meglepődtem!” Innentől fogva nem suttogott többet.

Szoktatok előadást tartani a gyermekekkel? Vannak fellépéseitek?

Igen, szoktunk, nem is akármilyeneket. Legutóbb például a Kristály Alapítvány égisze alatt működő csoporttal, valamint a Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola tanulóival a József és a színes szélesvásznú álomkabát című musicalt adtuk elő a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ színháztermében. Mikroportokkal, zenekari kísérettel, fényekkel, látványos díszlettel, valódi jelmezekkel. Nagyon profin sikerült. S ami még különlegesebbé tette, hogy a fellépők (kb.120 fő) nagyobb része sajátos nevelési igényű gyermek. Ezek között a gyerekek között vannak olyanok is, akikkel egyébként sorra nyerjük az országos énekversenyeket. Júniusra tervezünk egy Tehetségnapot, melyben nem csak csoportjaink gyermekeit, hanem minden kartali tehetséget bemutatnánk a közönség számára, valamint megszólítanánk azokat is, akik már kirepültek a kartali fészekből. A Kristály Alapítvány ennek a napnak szervezésére, költségeire szánja a jelenlegi Tescós pályázat nyereményét. Bár nincs könnyű dolgunk a két Gödöllői (helyi) szervezettel szemben. Úgyhogy, aki szeretné támogatni a kartali tehetségeket, csupán annyit kell tennie, hogy kuponját a Kristály Alapítvány gyűjtőjébe pottyantja. Köszönjük!

Mikor lesz a következő fellépésetek? Van izgulás fellépés előtt?

A következő fellépés Kartalon, júniusban lesz, ezen a Tehetségnapon. A gyerekekkel való munka során legfontosabb célom, hogy szorongásuk csökkenjen, megszűnjön. Ide tartozik a fellépéssel járó lámpaláz csökkentése is. Ez van, akinél gyorsabban, van, akinél lassabban következik be. (Megszűnnie nem szabad, mert az egészséges lámpaláz hasznos az előadásnak, egyfajta dopping.) Jelenleg a hozzám járó gyerekek nagyon szívesen szerepelnek. Ehhez hozzájárul az is, hogy minden foglalkozáson lehetőségük van előadni egy saját alkotást egyénileg vagy csoportosan. Az előadás alatt minden társuk ott ül, és figyeli őt (SOHA NEM MINŐSÍTI!). Az is segít a gyerekeknek, hogy nálunk nem kötelező szerepelni. Csak akkor ad elő valamit, amikor szeretne, és azt, amit szeretne. Így a csöndesebbeknek, visszahúzódóbbaknak is van idejük eljutni odáig, hogy motiváltak legyenek, hogy meg akarják mutatni magukat. Mindehhez persze olyan környezetet kell kialakítani, ahol bizalommal vagyunk egymás iránt. Ahol lehet hibázni (a pedagógusnak is). Gyönyörű kinyílásokat tapasztalhattam már meg az évek során.

Tavaly áprilisban volt egy ütőhangszeres koncert itt a Művelődési Házban, amin Te is részt vettél. Lesz még ilyen Kartalon? Van erről információd?

Mericske Zoltán és az ütőszenekara mindig nagy sikert aratnak. 10 éve is meghívtuk őket, akkor is 2 teltházas előadást tartottak. Nem tudom, mikor lesz Kartalon hasonló program. Ám, ha igény lesz rá, mi (Kristály Alapítvány) szívesen szervezünk.

És most beszélgessünk egy kicsit a Csodaligetről… 2017. októberben megtörtént a Csodaliget című albumotokon található Tulipánok című zenére a klipforgatás. Honnan jött a Csodaliget? Ki az ötletgazda?

A Csodaliget lakói az én első „gyermekem”. Épp a zeneterapeuta szakra jártam, amihez 2 éves önismereti terápia is kapcsolódott. Ezek az alkalmak olyan csatornákat nyitottak meg bennem, amik a dalok zeneszerzésére és szövegírására inspiráltak. Hát így születtek meg a kis Lakók. Mindnyájan egy kicsit én vagyok. Párom pedig, aki kitűnő hangszerelő, dalaimat átírta egy 7 tagú zenekarra.

Megvásárolható valahol a Csodaliget cd?

Igen. Kartalon a Braun Papírboltban és a Kuckó Sóbarlangban. Budapesten pedig a MÜPA CD boltjában. De megrendelhető a Csodaliget honlapján, vagy nálam személyesen is megvásárolható.

Mik voltak a reakciók a lemezre?

Szerencsére a visszajelzések nagyon biztatóak. Mindenki azt monda, hogy gyermeke állandóan a mi CD-nket hallgatja. Otthon, kocsiban, mindenhol. Zenész kollégák is elismerő szavakkal illették a zene minőségét.  

Lesznek még Csodaligetes klipek forgatva?

Jelenleg nem tervezünk másik klipet.

Tervezel még ehhez hasonló albumot kiadni?

Már bukkannak elő itt-ott a fejemben dallamok, dalcímek, ritmusok. Igen, tervezem, hogy a Csodaliget lakói II. napvilágra kerül. Ízelítőül néhány cím: Botsáska-tangó, Pszicho-Mókus, Dam-da-da dal stb.

2018 szeptemberében meghallgatást hirdettél a Kristály Ház oldalán. Tehetséges gyermekek jelentkezését vártad a zenei pályázatra. Mesélnél erről egy kicsit? Lesz még ilyen a későbbiekben is?

Fentebb már beszéltem a kartalon működő foglalkozássorozatról („Ki vagyok én?” zenei készségfejlesztés zeneterápiával). A programot a Kristály Művészeti és Rekreációs Alapítvány égisze alatt Tóth-Ilkó Mihálynéval hoztuk létre 4 évvel ezelőtt, nyertes pályázat által. A pályázatot minden évben újra megírjuk, beadjuk, és – szerencsére – megnyerjük. Ennek köszönhetően a programon részt vevő gyerekeknek díjmentesek a foglalkozások. A 4 év alatt kb. 60 gyermek számára biztosítottuk ezeket az ingyenes órákat. Többen közülük hangszert választottak és már zeneiskolába járnak, aminek nagyon örülünk. Jelenlegi csoportunkban még van 2 hely, akinek van kedve keressen meg, és meghallgatás után bekerülhet a programba. (Bővebb információ: www.kristalyhaz.hu)

Mik a jövőbeni terveid?

Szeretném Kartalon, és a környező településeken elérhetővé tenni a zeneterápiát, ugyanis úgy látom, van rá igény. Szeptembertől tervezem, hogy elkezdem az egyéni foglalkozásokat. Valamint nagy álmom, hogy létrehozzak egy integrált színházat, melyben ép és sérült gyerekek, felnőttek együtt játsszanak. Azt gondolom, ilyen közös munkára óriási szüksége van napjainkban a társadalomnak. Amint sikerül elegendő támogatót szereznem, már indulnak is a próbák, és a képzés, melyben – terveim szerint – ének, mozgás, beszédtechnika, helyzetgyakorlatok lesznek, akár a többi Színitanodában. S később tovább lehet mindezt bővíteni művészeti iskolává, ahol a gyerekeknek nem bemagolandó anyagot tanít a tanár, hanem utat mutat nekik, hogyan tudnak majd boldogulni az életben.

Köszönöm az interjút! További sok sikert kívánok a zenei világban! És kívánom, hogy minden Kartallal kapcsolatos terved valóra váljon! 

Köszönöm!